Az
Anjou-kor a pénzverés tekintetében új fejezetet nyitott a középkori Magyar
Királyság életében. A könyv három, Anjou-házból származó magyar uralkodó,
Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos és Mária pénzverését mutatja be, továbbá igazi
különlegességként Buda város autonóm pénzkibocsátását . A kötet három fő
fejezetet tartalmaz. Az első rész összefoglalja a pénzverés történetét, értve
ezalatt a pénzügyigazgatást, a pénzverési adminisztráció működését, kitérve a
pénzértékviszonyokra, valamint az egyes veretek pénzlábára. Ezt követi négy
tanulmány, amely olyan témaköröket tárgyal (pénzelnevezések rendszere,
heraldikai reprezentáció, Károly felesége, Piast Erzsébet alakja a pénzeken,
és a Szent László-ábrázolások ikonográfiája), amelyek kiválóan reprezentálják
az Anjou-kori pénzverés változatos világát. A harmadik rész az
Anjou-uralkodók, valamint Budaa város jelenleg ismert pénztípusainak lehető
legteljesebb katalógusa. A kötet illusztráltságának foka kiemelkedően magas,
a 304 oldalon közel 1900 db színes fénykép található.
Amidőn az Úr 1343. esztendejében Erzsébet királyné, I. Károly magyar király
özvegye, egy évvel férje halála után Visegrádról zarándokútra indult
Itáliába, királyi méltóságához illően nem mehetett üres kézzel. A költségekre
27 000 márkát vitt magával tiszta ezüstben és 17 000 márkát a legtisztább
aranyban. Fia, Lajos magyar király még 4000 márka aranyat küldött utána.
Aranyforintokból csaknem fél társzekérnyi volt vele, a kis denárokból pedig
az ország elhagyásáig bőséggel rendelkezett.
A krónikás a nemrég megözvegyült királyné és fia hihetetlen gazdagságáról
tett tanúbizonyságot. Ennek megalapozása az Anjou és Árpád-házi felmenőkkel
rendelkező I. Károly magyar király nevéhez fűződött, akinek uralkodása alatt
kezdődött meg az aranyforint és az ezüstgaras kibocsátása. Pénzügyi
reformjaival, amelynek részét képezte az egységes kamarahálózat kialakítása,
az állandó értékű ezüstdenár megteremtése, az adórendszer hatékonyságának
növelése, a nemesfémbányászat korábban soha nem látott mértékű fejlesztése,
az arany kivitelének tilalma, olyan szintű gazdasági stabilitást teremtett
országában, amelyre fia nyugodtan támaszkodhatott.
Nagy Lajos király, méltó utódaként Károlynak, tovább folytatta a sikeres
gazdaságpolitikát, így a kettejük neve által fémjelzett Anjou-kori Magyar
Királyság időszaka méltán maradt meg az utókor emlékezetében a középkori
Magyarország talán legdicsőbb korszakaként. |